A kezdeményezés javasolt lezajlásának helyszíne (fizikai helyszín vagy az ,,online” megjegyzéssel, ebben az esetben a platform, vagy az online megoldás részletezése)
Szimpla Sepsiszentgyörgy
A kezdeményezés lebonyolításának javasolt időszaka
2022-11-03 - 2022-11-13
A kezdeményezés rövid, magyar nyelvű leírása
Mint tudjuk, régen a dal a versre utalt. A vers, amit zenével együtt szólaltatnak meg. Ez már nem jár olyan szigorúan együtt, de még mindig hordozzák magukban egyik és másik tulajdonságait, a zene a versét, a vers a zenéét. A kezdeményezésünk során két erdélyi költő 2022-ben megjelent kötetét szeretnénk bemutatni egy zenés felolvasás alkalmával. Meghívottaink tehát költők és zenészek. A szövegek és az improvizációs zene összecseng, fuzionál, egymást támogatják vagy éppen egymásra reagálnak. Célcsoportunk minden zene- és irodalomkedvelő, illetve mindenki, akit kíváncsivá tesz, akinek felkelti érdeklődését, legyenek fiatalok, fiatal felnőttek, felnőttek, idősek. A zenével és az irodalmi szövegekkel való találkozás felszabadít, közelebb visz egymáshoz, közösségteremtő ereje van.
Milyen konkrét tevekénységeket szeretnétek megvalósítani a kezdeményezés során?
1. Időpont leszögezése
2. a hely lefoglalása
3. a költők felkeresése, meghívása
4. szállás lefoglalása
5. esemény népszerűsítése
6. költők fogadása
7. esemény lebonyolítása
8. elszámolás
Kinek szól a kezdeményezés?
Fiatalok (14-35 év), Felnőttek (35-59 év),